Debrecentől Szolnok irányába haladva több okból is érdemes a Hortobágyot útba ejteni.
Nem csupán a táj, az élővilág, de a 4-es számú főútnál lényegesen jobb útminőség, és lényegesen kisebb forgalom (sehol egy román kamion) igencsak vonzóvá teszi.
A Hortobágyon még a szemetelés is magyaros 😛
A Kilenclyukú Hidat láttuk már egy párszor, a csárdánál mellette fizetni kell a parkolásért, és félek, árai is inkább nemzetközi szinten mozognak… persze ez csak feltevés, nem mentünk be.
Egy nyolclyukú nézőpontból a Híd és a Csárda.
Nem vágytam nagyon társaságra aznap, inkább Őt fotóztam, míg Párom cigi-szünetet tartott:
Kereszt tetején még inkább filmbéli…
A nagyiváni elágazásnál találja meg azonban a megfáradt vándor, amire igazán szüksége van.
Ez pedig nem más, mint a Kaparó Csárda.
Hatalmas adag, baráti árú ételeivel (most bánom egy picit, hogy nem vagyok az a “ezt-eszem-éppen” fotózós alkat)…
…látszólag és bevallottan is a vendéglátásba szerelmes tulajdonossal, aki közel 10 év alatt újította fel a korábban két útkaparó család által lakott romos házat…
…otthonos érzettel, lenyúlni vágyott bútorokkal…
A közelben sehol egy épület, csak a Csárda. A nyugalmat csupán a forgalom zavarja meg, de az szerencsére nem túl nagy, hamar feledhető 😉
Párom szerint tisztára, mint a KisVilla, csak férfi átiratban 😉
A Kaparó Csárda egy nap híján pont szülinapos volt, amikor ott jártunk – 3 éve nyitott meg. A Házigazda egy Apa-korabeli úriember, egy szavakkal vissza-nem-adható karakter 🙂 Ő világított rá, hogy “A bejárat 5 méteres körzetében tilos a dohányzás!”-tábla nem említi, hogy milyen irányban 😉 magyarul, ha van elég hely, ettől odabent is nyugodtan rágyújthatnál 🙂
Igazából, régi bútorai és kiállított használati tárgyai ellenére nem egyszerűen a múltba repít vissza ez a Csárda. Egy másik dimenzió inkább…nyugodt és emberközeli…ahol nem csupán egy vendég vagy a többi közül, hanem A Vendég ♥
Néhány kép (de úgysem adja vissza a lényeget 😉 ):
Megéri azt a kis kerülőt…
* röpke utalás az Úttalan út c. filmre
Hortobágy…. mindig megdobodtatja a szívem, ha látok róla képeket… 3 évig éltem ott féllakiban. Nagyon sok csodás emlékem van és rengeteg titkos út ahol csodákat lehet látni.
Amikor másodjára jöttünk arra idén, épp vonultak a darvak…♡♥ teljesen más a vidék, de nekem kicsit “Tüskeváras” hangulat ♥
Rengeteg naplementés daruvonulást néztünk végig. Az első pár évben voltak olyan esték amikor linkre mentünk ki, mert nem láttunk egy madarat sem vagy azért mert nem jöttek, vagy azért mert akkora köd volt, de ahogy teltek az évek úgy sokasodtak a madarak és eljutottunk arra a szintre, hogy a kurrogásuktól nem lehetettt hallani a másik embert annyian voltak.. Vittük a sok sok népet szekérrel be a pusztába a szürkegulya éjszakai szálláshelyéhez és naplemente után tértünk vissza a faluba. Amikor tiszta volt az ég akkor a csillagok bámulása volt a kedvenc elfoglaltságom a szekéren zötykölődés alatt. Voltak necces helyzetek is amiből a kedves vendég szerencsére nem sejtett semmit. ezek általában újholdkor és ködben voltak, mert voltak kanyarok amik elég borulósak voltak és volt, hogy nem ott kanyarodtunk fel az útra ahol kellett volna, ráadásul sárban nem lehet lépésben kanyarodni egy szekérrel… De jó is erre visszaemlékezni. Ekkor szerettem meg igazán az őszt.