A mai működésemhez képest…
Bridget Jones a kék levesével egy konyhatündér.
Anne Shirley a zöld hajával divatdiktátor.
Én pedig csak… bátor vagyok, hogy ezt megosztom Veletek.
Minden olyan jól indult. Cirka 10 perc alatt sikerült rájönnöm, hol is kell felbontani a festékesdobozt. Mivel az volt ráírva, nem szükséges hígítani, nem is tettem. Ecsettel láttam neki a munkának, a sűrű festék szépen elterült, jól haladtam.
Nézegettem a változást az első polc lefestése után, és elsőre nem tudtam eldönteni, tetszik-e. Aztán úgy voltam vele, úgyis csak ideiglenes (esküszöm, megérezte a Dög), úgyhogy folytattam a munkát. A polc alját is nekiálltam festeni. No, itt kezdődött a “kálváriám”.
1. Arra, hogy miért nem fektettem le ehhez a bútort, miért nem hagytam utolsó munkafázisnak a 3 polc aljának lefestését a többi száradása után – nincs magyarázat.
2. Korábban a polcok alját nem csiszoltam.
3. Mivel a sűrű festékkel így nehéz volt itt dolgozni, hígítottam egy kicsit egy külön edényben.
4. Szerintem túl híg lett, és elkezdett csepegni (ugye a gravitáció!), majd az ecseten át végigfolyt a kézfejemre.
5. Mivel ekkor mát túl késő lett volna kesztyűt húzni (hogy előtte miért nem tettem, arra sincs magyarázat), nem foglalkoztam vele, gondoltam, majd lemosom. Na persze.
6. Időközben kedvenc zeném kezdődött a rádióban, és kimentem hangosabbra venni…
7. Persze ecsettel a kezemben, így néhány festékcsepp a járólapra hullott… meg 2 az ágytakaróra…
8. Na, azt hiszem ez volt az a pillanat, amikor kezdtem agylobot kapni…
9. Miközben felfedeztem, hogy párom bőrdzsekijére is került egy fehér pötty, már a sikításon gondolkodtam… aztán észrevettem, hogy a festéktől összeragadnak az ujjaim…a gondolatot tett követte 😀
10. Első értelmes megmozdulás: az ecsetet leraktam a festékes edénybe (ott rohadjon meg…).
11. Megpróbáltam kezet mosni… Ha-ha-ha…Tudhatnám, ez nem falfesték…szóval csak szétkentem jobban mindkét kezemen…
12. Sejtettem persze, de elolvastam a címkén: a lakkbenzines hígító nem kéztisztításra ajánlott 🙁
13. A pánik már eléggé kerülgetett, mert Párom csak 3 óra múlva érkezett volna haza…
14. Beugrott, hogy van valahol körömlakklemosóm (még a hajfestős időszakomból, amikor hasonló ősrobbanás után a fejbőrömről kellett a festéket levakarni, hogy emberek közé mehessek…)
15. Végigtrappoltam a tegnap Anyával gyönyörűre kitakarított szobán (legalább itt nem lett kosz szerencsére ettől sem), és feltúrtam a lehetséges lelőhelyeket – lemosó persze sehol.
16. Közben dolgom akadt a mosdóban, és miután szerencsésen nem ragadtam oda a melegítőalsómhoz, stb., megláttam a fürdőszobai cuccok dobozt, amiben a nem-sűrűn-használt dolgaink vannak. És ott volt, én megmentő löttyöm 🙂
17. 10 perc ronggyal-körömkefével-lemosóval történő sikálás és pár biztos-nem-tett-jót-a-tüdőmnek vegyszer-belélegzés után…. jelentem: a kezem nem ragad, és bár jobb tenyeremen az életvonalam fehéren rajzolódik ki (vajon mit jelent?), nem szenvedtem maradandó sérüléseket.
Amúgy jól nézett ki a kezem, és esküszöm, csak azért nem fényképeztem le Nektek, mert hozzáragadtam volna a géphez. 😉
18. Ideglevezetésként még gyorsan felnyaltam lemosós ronggyal a padlóról a festékcseppeket, majd… ráoltottam a villanyt és rácsuktam az ajtót a Dögre.
Végül is, mindketten nyertünk: ő csatát, én élettapasztalatot.
Ennyire amúgy tényleg nem vagyok béna, festettem már széket, hígítottam festéket is… úgyhogy nem tudom, most mi történt (csak a bosszú lehet a magyarázat), ne is kérdezzétek, ne is írjatok vigasztaló szavakat (miután a röhögőgörcs könnycseppjeit feltöröltétek – amúgy már én is tudok nevetni rajta), nem akarok beszélni róla…
Hm. Lehet a régi bútoroknak is lelke van?
Ui: Majd’ elfelejtettem a Ráadást: mindezek előtt a kertben kutyakakiba léptem – talán intő jelnek kellett volna felfogni? -, a végén pedig, mikor túl voltam idegrohamon-röhögésen-tisztuláson, és kezdtem ebédelni, az első vágásnál szabályosan kitört a késből a penge… ekkor úgy döntöttem, ma már nem csinálok semmit.
