Majdnem mindenki, aki megnézte a Házunkat, így nyilatkozott (ha el nem tévedt benne ;)): “Tisztára, mint egy tájház!”

Ha hozzávesszük azt, hogy néprajz diplomával rendelkezem, ezt akár felhívásnak is vehetném… de nem fogom.

Félre ne értsetek, imádom a népi kultúrát, és annak minden ágát, de nem vagyok elvakult.

 

(Az egyetemen, első évfolyamon még a tarisznyás korszakomat éltem. Akkoriban találtam rá “álmaim táskájára”, azt hiszem, Daniel Ray márkájú volt, hosszúra állítható, átvetős pánttal, amin végig hímzett virágok voltak. Imádtam. Hát, “meg is kaptam”, hogy látszik, hogy néprajzos vagyok 😀 Azóta sokat változtam, de sokszor szeretem megmutatni, “honnan származom” – fából faragott fülbevalóval, hímzett blúzzal, vagy különlegesebb alkalmakkor a Nagymamám által készített goblein övvel ♥ )

 

Mindezt a lakberendezés nyelvén így tudnám elmondani –

ilyen környezetben nem tudnék élni:

Viszont, ha szereznék egy ilyet ♥:

 

 

az biztosan központi helyet foglalna el otthonunkban – a Suzuki Bandit lánckerékből készített falióra (még csak terv), vagy a motorkerékből kreált “csillár” (egyenlőre csupán gondolat) mellett. (Na mit gondoltok, mi Párom szenvedélye? ;))

 

Úgy gondolom, mint annyi mindenben, itt is a “kevesebb néha több” elv kell, hogy érvényesüljön. Már ha nem szeretnénk magunkat múzeumban érezni.

Így ilyen enteriőrök inspirálnak:

 

Ha pedig dizájn darabra vágyunk, napjainkban abban sincs hiány. A hagyomány és a trend szépen egyesül ezekben a bútorokban, bár nekem, mint “néprajzosnak” azért ez már túlzott elvonatkoztatás az eredeti jelentéstől. Hiszen a népi díszítőművészetben minden motívumnak jelentése van.

Endrédi Noémi alkotásai:

Ha múzeum nem is, kiállítás jöhet, igaz? 😉