festettládafia

Matt-fekete álmok

Mint már tudjátok, imádom a színeket. Párom sokkal határozottabb ebben: a matt-fekete a mindene 😀

Lehet, ő fertőzött meg, ki tudja?

Amíg ő a motorját (és terveiben már a kocsiját is) festi erre a színre…

IMG_5645

…addig én (már évek óta) a táblafestékkel szemezek. Csak valahogy sosem jött össze. 🙁 A festékboltban kis kiszerelést nem árulnak, ahogy a kreatív boltban sem volt; a netről rendelésig meg valahogy sosem jutottam el. Így visszagondolva, körülbelül a kislakásba költözés óta (azaz cirka 4 éve!) sírok utána (de hát akinek régi autója és könyvmániája van, annak mindig van mire költenie 😉 ) , szóval igazán nem csodálkozom, hogy Párom megelégelte a dolgot. Az eredmény: ma megérkezett a 80 ml-es (közelről nézve is röhejesen kevés – majd megértitek, miért) táblafestékem.

A konyhában festek majd egy üzenőfalat vele, a fürdő és a hátsó szoba ajtaja közé. A méretnek pedig csak a festék mennyisége szab majd határt – remélem, nem túl kicsit.

ecda56c3bf63ff2eb90f1580b8ef7ffc

1a18fdb31f5b8700c99aaeb1cf1fa846

27baae65f3a66eca240d32ee0779c167

De ahogy nézegetem a témában gyűjtögetett képeimet, és eszembe jutnak régi és új ötleteim, kezdek rádöbbenni, hogy az öt literes kiszerelés a fekete táblafestékből nem is olyan nagy hülyeség 😀

b493a59e7364b61557a76312f297e125

988a210ffdfee2f4c5c42d997ab9ea10

5991745ec49e77604e89571ea0ac675c

5361083f6244361dc155c53366953c10

6e95224ea7c87f8c480c452d98897ab5

b80241d1b5a6b01222858011f52dd67e

A hűtőnk úgyis olyan leharcolt… 😀

0623d02881f3144b91a1b3c8a380f99f

176f36cee1c12c8165a1324fa5b4d52e

Erre a verzióra is van már jelöltem 😀

c98b7ddce51fdce4e33aa7cc682e9770

8a1819aa122b900ccbb5d9db66ddb7ad

A fürdőszobai felhasználáson már én is gondolkodtam. Ami pedig a legjobb, Páromnak is tetszik az ötlet 😀

 

+1 saját ötlet:

Leharcolt kis Bogaramat (♥♥♥♥…) az életmentő kasznizás után szívesen festeném “táblává”. Persze nem tudom, lehetséges-e, mibe kerülne (bár valamit úgyis muszáj lesz “pofozni” rajta…),na meg hogy biztosan a feketét választanám-e, az is kérdés. No meg  a lényeg: maga Bogyesz mit szólna a dologhoz? Nekem elhihetitek: tényleg lelke van.Sőt, Lelke. …De ötletnek mindenesetre nagyon tetszik 😀

Arra is van megoldás, ha nem tetszik ez a (szerintem csodálatos 😀 ) árnyalat, bármilyen színben keverhetsz magadnak táblafestéket. Aranyalma hozzászólására válaszként: receptet itt, kicsit másképp itt, más hozzávalókkal pedig itt találhatsz. (…és még valószínű megszámlálhatatlan oldalon)

Nekem /Nekünk nagyon bejön a fekete, de lehet, kipróbálom majd az első receptet – ahhoz latex festék kell, a málna színű falfestékünk pedig az. Hm. Lehet a kéményt ebben a verzióban kellene átfesteni még egy réteggel? 😀

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. aranyalma2012 says:

    A tükröt azért ajánlom figyelmetekbe:-) Viccet félretéve nekem is nagyon tetszene a fürdőbe, úgysincs csempénk. Már lehet, hogy nem is akarok. Régen is zománccal nyomatták.

  2. hellomoncsi says:

    Persze, lesz tükör – nem is egyet tervezek 😀
    Táblafestéket pedig már bármilyen színben kikeverhetsz, tele van a net “receptekkel” – mi azt hiszem, mégis a feketénél maradunk 😉

  3. aranyalma2012 says:

    Ácsi, recept. Én eddig csak krétafestékes recepteket találtam, nem mintha táblafestékeset kerestem volna, de amennyit olvasgattam róla abból az derült ki, hogy nem ugyanaz a kettő.
    Igazán kipróbálhattál volna egy receptet!!
    Egyébként nem szeretnék magasfényű zománcot semmiképpen, mert azon aztán minden meglátszik beleértve a fal hibáit is. Mattot, max selyemfényűt szeretnék, de félek vizezni való falra kutyult festéket festeni. Amikor anya házát újítottuk fel Ő sem szeretett volna selyemfényűt és úgy oldottuk meg a festővel, hogy az alapozót színeztük, így se nem matt, se nem fényes lett. Annyira belendültünk, hogy még a villanykapcsolók is megkapták a magukét a lambériával, lépcsővel, ajtóval, ablakkal egyszóval mindennel együtt.
    A fekete nekünk kiesett, mert kicsi a fürdő + egy falon van a mosdókagyló a káddal (majdnem azt írtam hogy az ággyal -lehet fáradt vagyok?) és az már túl nagy felület lenne. Viszont Világos szürkésbarnáson gondolkodom erősen.

  4. hellomoncsi says:

    Szia!
    Néhány receptre mutató linkkel kiegészítettem a bejegyzést 🙂 Bármilyen színt kikeverhetsz magadnak 😉

  5. aranyalma2012 says:

    Szia!
    Ez más recept amivel eddig találkoztam. Mondjuk ott alapból bútorfestésről volt szó.
    Ha már maszatolsz, akkor légyszi próbáld már ki a latex festéket magában egy darab textilen. Arra lennék kíváncsi, hogy száradás után hogy viselkedik az anyag. Megreped-e, megmered-e, stb. Előre is köszi!
    Szerettem volna már kipróbálni, de még nem jutottam el a vásárlásig.

  6. hellomoncsi says:

    Jó, bár nem tudom, mikor jutok el odáig 😛 😀

  7. aranyalma2012 says: (előzmény @hellomoncsi)

    Szia! Véletlenül nem próbáltad még ki a latex festéket textilen?

  8. hellomoncsi says:

    Szió!
    Még nem, nem volt annyi időm, hogy eljussak a táblafesték-keverésig 🙁 de már erősen tervben van 🙂

  9. aranyalma2012 says:

    Szia! Én nem is arra gondoltam, hanem a málnára amivel a konyha van festve, mert arra írtad azt, hogy latex.

  10. hellomoncsi says:

    Szió!

    Tudom, hogy a málnára gondoltál, de azt majd csak a táblafesték-keveréskor keresem elő, arra pedig nem volt még időm 🙁
    Hidd el, amint megtörténik az alkotás, írok róla 😉


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!