Néprajzos szívem mindig vágyott egy Igazi Májusfára (na jó, úgy 4-5 éve), de valahogy sosem úgy alakult.
De most, talán a Ház előtti kis fa, vagy az, hogy az idei az utolsó lehetőség – megihlette Kedvesem 😀
Így ez várt rám hajnali fél 7-kor (persze én más szemszögből, az ablakból láttam):
Egy kis “háttér-információ”:
“A májusfa, májfa a természet újjászületésének szimbóluma és szerelmi ajándék is lehet. (…) A májusfák készítése a legények, legénybandák feladata volt. Éjszaka vágták ki az erdőn a fát, és május elsejére virradóra többnyire titokban állították fel a helyi szokásnak megfelelően a lányos házakhoz, illetve a középületek, kocsmák elé. Általában minden lány kapott, s nagy szégyen volt, ha valaki kimaradt. Egyes vidékeken a nagylányság elismerését jelentette, ha májusfát kapott. Ezután már elmehettek a bálba, a táncmulatságokra. Néhol a rosszhírű lánynak kiszáradt gallyra fazekat, rongydarabokat aggattak. (…) A májusfa lehet sudár, esetenként kérgétől megtisztított fa, amelynek csak a tetején hagyták meg a lombját, vagy virágzó, zöldellő ág. Az udvarlási szándék komolyságát jelezhette a fa fajtája, nagysága. Többnyire szalagokkal, zsebkendőkkel, virágokkal, teli üveg borral, hímes tojással díszítették fel.” (Tátrai Zsuzsanna – Karácsony Molnár Erika: Jeles napok, ünnepi szokások)
Teli üveg bort ugyan nem kaptam, de úgy tűnik, Legényem szándékai tényleg komolyak 😉
