Ahogy a kezdetekkor előrevetítettem, a komód nem volt egy egyszerű eset.

Én pedig még tovább nehezítettem a helyzetemet azzal, hogy belül más színre kívántam festeni, mint kívül.

Mivel leendő műhelyem enyhén szólva nincs használható állapotban, így a folyosón láttam/láttunk neki a munkálatoknak.

Amiben az elejétől fogva biztos voltam, hogy igazodva a konyha színvilágához, kívülről ezüstszürkére, míg belülről a fal málnaszínére fogom festeni.

Mivel úgyis festésben gondolkodtam, nem törekedtem mindenhol a zöld festékréteg teljes eltávolítására. Így viszont (pláne fatapasszal és nem mestertapasszal 😉 a kezemben), vállaltam azt, hogy a repedezett, régi festékréteg apró rovátkái meg fognak látszani az új festés “alatt” is. Ami korántsem zavart, hiszen nem egy vadiújnak látszó komód volt a végcél (hiába is lett volna), hanem az, hogy “hozza magával a múltját is”.

A hátfal deszkái szerencsére (a millió szúette lyukat leszámítva) nem voltak rossz állapotban, csak helyre kellett igazítani őket, az egyiket szögeléssel megerősíteni, és miután favédő lazúrral lekentem, nem is kellett többet foglalkozni vele.

Miután a fatapasszal való próbálkozásaim csúfos kudarcot vallottak, a komód belsejében is feladtam a tökéletes simaságra való törekvésemet. Így utólag azonban tényleg nem bánom egy fikarcnyit sem, hogy a mestertapasszal csak a festés után ismerkedtem meg. Egyedül a régi fogantyúk hagyta lyukak eltüntetésénél lett volna rá igazán szükségem, mert a fatapaszt, bárhogy is igyekeztem, nem tudtam szépre lecsiszolni, és festés után is elüt a többi résztől, de ez szerencsére csak közelről látszik, én meg megpróbálom magam túltenni rajta 😉

A komód tetején kiálló lécet viszont csak sikerült a helyére igazítanom egy szöggel, s miután a néhol 3-4 réteg festék (a zöldön kék, illetve mustársárga nyomok) gépi csiszolással is nehéz és órákig tartó meló után eltűnt, úgy döntöttem, látszani engedem a fát 😀 Favédő lazúr használata után lelakkoztam, és hagytam szépleni 😉

A komód belsejét tehát alapos csiszolás után a konyhában használt csodálatos málna színű falfestékkel festettem le két rétegben, majd lakkoztam, hogy időt és strapát álló legyen.

Az ecsettel felvitt festéket szivacshengerrel simítottam el. Gyönyörűen fedett már egy rétegben, és nagyon jól tapadt is a fára, úgyhogy újból beleszerettem 😀 (A latex falfesték bútorfestésben való használatáról később bővebben.)

Az őrjítő molyolás ezután kezdődött. Az, hogy az ajtókat igen nehezen lehetett volna kivenni a helyükről, így jobbnak láttam nem bolygatni őket, csak bonyolította a dolgokat. A szürkét és a rózsaszínt márpedig el kellett választani egymástól. A (valahogy nem olyan jó, mint a múltkori) Tesa-szalag nem tapadt tökéletesen a nem teljesen sima felületre 😛 , így volt olyan rész, ahol már nem is számoltam, hányszor kellett korrigálni a szürkére-átfolyó-rózsaszínre(bocs, málnára)-kenődő-szürkét…

A nagy imádom-ezt-a-falfestéket-köszi-Dulux-lelkesedésben pedig későn eszméltem rá arra is, hogy az ajtók becsukása után a komód aljának széle kilátszik. Szóval: szalag – málna szín szürkére festése – aláfolyások visszafestése-csiszolása…

Á, kétszínűnek lenni tényleg nem éri meg 😛

Bár… 😀

A lábak felragasztása után (fúrni nem volt igazán hova, így maradt ez a megoldás):

A végeredményt elnézegetve, bár vannak apró hibák, mégis azt mondom, megérte a sok bosszúságot és “szenvedést”.

Egész egyszerűen imádom. 😀