(Ezzel a bejegyzéssel kellett volna kezdenem a blog-írást, de jobb később, mint soha. Szóval, még az alaprajzra is van remény 😉 )

Amikor még a Kislakásban éltünk, megbeszéltük Párommal (szerintem mély kétségbeesésbe taszítottam a kijelentésemmel), hogy olyan házba költözünk, amiben megfog valami, ami elvarázsol, bármilyen aprósággal. (A lakás esetében ilyen volt a kis kerek ablak ♥.)

Aztán Tesómék vettek egy házat, és mi is elkezdtünk gondolkodni rajta, hogy keresgélni kellene, amíg alacsonyak az ingatlan-árak és még nem kell kiköltöznünk a kislakásból.

Igazából a “na, mondjuk egy ilyenben tudnék élni!” vagy az “Úristen, de szép, az életben nem lesz pénzünk rá!”- nézelődésekig jutottunk. Persze szigorúan kívülről, az utca felől.

Aztán egy nap Párom Anyukája említette, hogy egy szép, tégla elejű ház eladó, valami röhejesen olcsón, úgy emlékszem, két és fél millióért. Hát megnéztük rögtön kívülről, és másnapra megbeszéltük a tulajjal a “láthatást”.

Aznap este alig bírtam elaludni.

Aztán megnéztük belül is, és mivel rajtam volt az előzőleg említett szemüvegem, pillanatok alatt bezsongtam. Több napig tartott, amíg felfogtam az elsőre is világosan látható hibáit. Fogott rajta az idő, no. De azért csodaszép volt, és hatalmas. Úgy belém ivódott, hogy otthon le is rajzoltam.

 

Ezt a házat mondjuk Provence-ban nagyon el tudom képzelni. Úúúú, egy “kis” pénzből úgy meg lehetne csinálni (persze ha szerkezetileg rendben lenne)! De sajnos az idő elég sok nyomot hagyott rajta 🙁 Nekünk (és a pénztárcánknak) legalábbis túl sokat.

De a lavinát elindította. Na nem nagyot 😉

Volt néhány olyan eladó ház, amit csak kívülről láttunk, és bár szerettük volna megnézni, nem jött össze.

A dobogósok (nem is volt több):

Volt még egy ház, amire eléggé “rápörögtem”, még üzlethelyiség is lett volna leendő álom-boltomnak 😉 – na, ez pont nem volt eladó. (Azóta sem.)

Összesen még 2 házat néztünk meg belülről.

No, ez utóbbi házikó volt az a “bizonyos Másik”.

Tetszett nagyon. Picike, kuckós lakásunkhoz illően picike volt és kuckós. Ismerős volt a hangulata. Voltak hiányosságok, de seperc alatt be tudtam rendezni gondolatban (teszem hozzá, szinte bármit be tudok rendezni így, szóval csoda, hogy nem vettük meg az első utunkba kerülő házat…), a kert is szép volt, csak nem volt kocsibejáró, de vállaltuk volna a munkálatokat.

Egy nagyon picit még alkudni is tudtunk, a két Apa is jelen volt, ők is áldásukat adták… már csak maga a hitel a Fundánál volt kérdéses. Szóval azon nyomban felkerekedtünk, és kimentünk Tesóm munkahelyére, hogy elkérjük tőle a Fundás pasi számát, és ujjongjunk egy sort 😀

Ahogy elértük az utcasarkot, megpillantottam egy kéményseprőt 😉 (Azóta sem láttam többet.) Na, ezt jelnek is vettük. Egészen addig arra, hogy jól választottunk, amíg néhány kanyar után és úgy 500 méterre meg nem láttuk azt a bizonyos ELADÓ táblát…

…és ekkor kezdődött az Őrület.

Ez egy szép, verőfényes februári nap volt, 18-a, hétfő. Nemsoká 2 éve 😉

Arra pontosan nem emlékszem, hogy már azon nyomban, vagy csak visszafelé, zsebünkben a Fundás pasi számával, de felhívtam a megadott telefonszámot. Közben bevallom, szinte szurkoltam, hogy legyen elérhetetlenül drága, ne bonyolítsa tovább az életünket. Persze megnézni mindenképpen szerettem volna 😉 No, közvetítő csajszi a telefonban megmondta az irányárat (magas volt, de még lehet-elgondolkodtatóan…), majd közölte, hogy ebben úgy 1 millió körüli alkulehetőség benne van… Ami így pont az az összeg volt, amennyiről a másik házikó is indult (abból picit sikerült alkudni, de nem jelentőset). Szóval…az ár hasonló, az első ház cuki, a második pedig…mindig ezt mutattam Páromnak, ha véletlen erre jártunk, hogy egy ilyet szeretnék…

Szóval, hazamentünk, vitáztunk egy picit, Kedvesem kitartott a kis cuki mellett, én meg bőgtem, hogy nekem KELL ez a Ház!

Majd este megnéztük, s fordult a kocka… Párom durván beleszeretett, én meg beparáztam, hogy túl nagy és túl hangos, mivel főúton van. Most már azért tartott őrültnek, hogy lehet, nem kell.

Másnapra azért lebeszéltünk még egy látogatást, ahol a két Apa is megjelent. Az enyém elájult a gyalult tető-deszkáktól a padláson, majd a porszáraz pincétől, így télvíz idején. Leendő Apósomnak a rengeteg melléképület lett a szíve csücske rögtön, szóval… irigységgel vegyes áldásukat azonnal megkaptuk 😉 😀

…most már hárman néztek hülyének a félelmeim miatt 😛

Igazából azért féltem, mert olyan hihetetlen volt az egész…pont AZ a Ház… pont elérhető áron (kapásból sikerült lealkudni a megpendített összeget)…mi van, ha a szerelem elvakít, és aztán csalódni fogok?!

Jött 3 nap, amikor párszor jól összevesztünk, én közöltem, hogy nem kell olyan ház, ami miatt ennyit vitázunk… de végül…szombatra virradóra eldőlt, és egy újabb háznézés során ki is mondtuk: Igen! IGEN-IGEN! Kell  ez a Ház! 😀 (Na, ezen megint meglepődött az egész család 😉 )

A vételárba belealkudtam még néhány bútort (bár néhányat, mint a zöld komód, szerintem csak az eltüzeléstől mentettem meg),majd a március elsejei pozitív hitelbírálat után, 11-én aláírtuk a szerződést. Aztán már “csak” millió papírmunka és több mint 2 hónap kellett, és május 24-én a kulcsokat is megkaptuk végre 😀

A többit már tudjátok 😉

(1 pillanatra sem bántam meg…)