Akkoriban indult egy érdekesnek tűnő (azòta gagyivá vált) oldal a neten, ahová többféle tèmakörben az olvasók is küldhettek be cikkeket.
Így írtam egyet. Megjelent 😀 A hozzászólásokból pedig sok ötletet kaptam arra, mit érdemes még elolvasnom.
Most eszembe jutott ez a szösszenet, olvassátok el Ti is, aztán várom ám a sok-sok kommentet, könyvcímekkel! 😉
Íme:
“Amióta az eszemet tudom, olvasok. Na jó, olyan hat éves koromtól. Olvasok vonaton, buszra és orvosra várva, sokszor WC-n, fürdés közben és elalvás előtt. A könyvtári kölcsönzési késedelmi díjaimból már beújíthattak egy polcnyi könyvet, sőt, kisiskolásként annyira beleszerettem egy hegyen, kecskék közt élő kislányról szóló regénybe, hogy hazudtam érte. Azt mondtam a könyvtáros néninek, hogy elhagytam valahol, így ki kellett fizetnem. Persze megkaptam a „magamét”, igaz, emlékeim szerint kedvesen, hogy inkább kevesebb könyvet vegyek ki egyszerre, ha nem tudok rájuk vigyázni, mert persze én akkoriban -és azóta is sokszor- kimerítettem a tízes könyves kölcsönzési keretet. Sőt, mivel kis alsósként még tényleg tudtam százfelé figyelni, és a memóriám is jobb volt talán, megesett, hogy egyszerre három-négy könyvet olvastam. No nem időben egyszerre, hanem felváltva. Egyik nap ezt, másik este azt. Mindenre azonnal kíváncsi voltam. Úgy emlékszem pont időben „nőttem ki” a gyermek-könyvtárat. Mindent elolvastam, ami megfogott, és sejthetitek, ez nem volt kevés. Az évek során aztán saját könyveim is megszaporodtak: ajándék, vétel, antikvárium, matekverseny-nyeremény. Mára, majdnem huszonhat éves koromra, igencsak telepakoltam pici szobámat.
De mindez a jelen cikk szempontjából mondhatni mellékes. Most nem azokról a könyvekről lesz szó, amiket ezerszer is elolvasol, annyira imádsz; amiket kívülről fújsz és minimum tíz helyről idézel belőle a leglehetetlenebb élethelyzetekben is. Nem, nem. Ilyen rengeteg van, úgy hiszem mindenki életében, aki szeret olvasni, de ugyanígy fel-felbukkan néhány könyv, amit igazán elmerülve, vonaton-továbbutazva, lélegzetvisszafojtva és akár az evésről is elfelejtkezve olvasol. Aztán soha többé. Természetesen beszerzed valahonnan, felteszed a polcra a kedvenceid közé, nézegeted néha, talán bele is pillantasz, de nem kezdesz bele még legalább… nem tudom, meddig. Nálam még nem jött el az az idő. Ezek azok a könyvek, amelyekben eggyé válsz a főhőssel, még ha nem is hős, sőt. Amelyek úgy érzed átformálnak s megrendítenek akár, hogy sokáig levegőhöz sem jutsz. Amelyek után kell egy-két hét, hogy újra könyvet vegyél a kezedbe, és rengeteg idő, hogy újra őket. Én eddig három ilyen könyvvel találkoztam. Az első és számomra a legfontosabb:
„Valós történet, melyben Szabó Magda életének megrendítően szép epizódja elevenedik meg. Az írónő Szeredás Emerenc alakján keresztül szenvedélyesen, de rendkívül pontos megfigyelésekkel a tarsolyában vall a magányról, az eltitkolt lelki sebekről, a szabadságról, a szeretetről, a bűnről és a megbocsátásról.” Valós történet, az új fülszövegben az Írónő is bevallja ezt, mégis nehéz elhinni, miközben magával ragadnak az események. Sőt, én amikor olvastam a könyvet, nem is tudtam biztosan ezt -más kiadás volt, fülszöveg nélkül- és végig szinte reménykedtem, hogy ez „csupán” egy újabb zseniális regénye, és nem a múltja az Írónőnek. Mert furcsa módon fájt volna elhinni, s nem mertem elítélni sem érte, sőt szinte lehetetlennek éreztem, hogy mindezt túlélte. Hogy pontosan mit, annak leírásához kevés lennék, s nem is lenne érdemes, hiszen erről szól a regény.
„Erdély, havasok alja, vadászatok, pásztorok és prepegyitok világa bontakozik ki Wass Albert leghíresebb regénytrilógiájában. Főhőse, Nuca a zord világ ellentéteként maga a lelki szépség: a természet hűséges leánya. Látóasszonyi képessége személyes akaratán túli, végzetszerűsége mintegy isteni törvény megtestesítőjévé teszi.” Az én olvasatomban ez a trilógia a szenvedésről szól, a túlélésről, a küzdelemről, a magány ellenében a szeretetről. Mindez olyan gyönyörű tájakon, gyönyörű szavakkal és érzelmekkel, hogy nem csupán a rosszba, a jóba is belesajdult a szívem, míg olvastam.
„A regény főhőse egy napon arra ébred, hogy nem emlékszik semmire. Egy orvos nevén és telefonszámán kívül nincs kapcsolata a világgal, nem tudja, kicsoda valójában. Ahogy levelekből, apró momentumokból próbálja összerakni életét, rádöbben, hogy egy kézzelfoghatatlan lény tör az életére. A történet felkavaró pszichotriller, amely a végletekig feszített izgalmakon túl a szerelemről és a magányról is szól különleges nyelvi leleményességgel.” Furcsa, de itt újra rá kell jönnöm, hogy nem tudnám rendesen elmesélni, miről szól ez a könyv. Vagy bármelyik. Pedig mindig azt gondoltam, a világ legjobb foglalkozása lehet fülszövegeket írogatni. De azt hiszem, a fent idézett szöveg a könyvről elmond mindent, amitől megismered -és mégsem- a történetet, így kíváncsi leszel rá, és ez jó Neked hiszen, ahogyan az előzőeket is, minden megrendülés -és bevallom, pityergés- ellenére megéri elolvasni.
Merőben más könyvek, teljesen különböző írók, más idő, más tér, más képzelet… és egy kicsit más ember, aki elolvasván, becsukja őket.
Mondd, Te mit (nem) olvasol?”