…avagy hogyan adjunk új életet egy sérült, retro tükörnek.
Évekkel ezelőtt tettem szert egy tipikus (bár annál azért szebb 😉 ), három részes tükörre.
Mivel pici szobámban nem volt neki hely (ugye a rengeteg könyv 😉 ), Párom szobájába került (ami, ha lehet, még kisebb volt, csak könyvek nélkül). Így nem csak egy fiókot kaptam, hanem rögtön egy egész pipereszekrényt 😀
Aztán persze költözött velünk a kislakásba is.
Majd tovább, a Házba. Először a szobában kapott helyet, a cserépkályha mellett, majd, miután egy szekrény kiszorította onnan, a konyha-étkezőbe került. Aztán elkészült a komód, és innen is lépnie kellett…
A szekrényke-része kikerült az előszobába, a tükör pedig néhány hétig a hátsó szobában feküdt összehajtva. Persze terveim már voltak vele.
A középső részét, a nagy tükröt a szobába szántam, a két ablak közé. A formája szépen passzol az ablakok boltíveihez.
Szóval, egészen múlt hét szombatig voltam képes tükör nélkül élni. Legalábbis olyan nélkül, amiben nyaktól lefelé is látom magam… és nem a hideg folyosón van. Végül is, a kabát jól állt rajtam, mielőtt kiléptem az utcára, és kócos sem voltam mindig, ezeket le tudtam ellenőrizni 😉
A tükör többi része azonban még kérdéses volt.
A két szárny közül a bal oldali aljából már a vételkor hiányzott egy elég nagy darab (talán ezért se került sokba), de a jobb oldali teljesen ép állapotban van. Azt először a fürdőbe szántam, de a végleges koncepcióba végül nem illett bele.
Majd egy hete jött a megvilágosodás, ami egy csapásra megoldotta a táblafesték-üzenőfal kérdését is 😀 (Mert bár már lassan minden mattfekete a konyhában is, az elsőként tervbe vett üzenőfal eddig valahogy kimaradt.)
Mivel a zsanérok szögelve voltak, Párom segített a tükör szétszerelésében. Azaz mindent ő csinált.
Majd először a helyére akasztottuk a Nagyot. Én mértem, Párom fúrt 😉
Persze a fotózással mindig sikerül megvárni a szürkületet, de talán látszik valami. (Vakuval még rosszabb.)
Majd a konyhába is felkerült a tükör, és a törött párjának alapja.
Mivel a tükörlap alatt volt egy kb. 10×76 cm-es, két centiméter mély “lyuk”, Nővérem melóhelyén, a lapszabaszátban vágattam hozzá anyagot. 2 db 1 centi vastag pozdorjalap töltötte ki az üreget – kalapáccsal ütöttem bele őket. (Picit hosszabb is volt, mint kellett, de a kalapáccsal ezen is tudtam segíteni – a pozdorja könnyen porlik.) Annyira beleszorultak így, hogy más rögzítést nem is igényeltek.
Majd mestertapasszal elsimítottam az illeszkedés helyét, és jöhetett a jól bevált táblafesték 😉
A végeredmény:
Mintha csak az árnyéka lenne.
A fürdőszoba ajtaja fölé pedig felkerült a Nagymamámtól örökölt függönytartó is. Így optikailag egy magasságba emeltük a szobaajtóval 😉
Már “csak” a küszöb hiányzik.
Lassan minden a helyére kerül…
Nagyon szép ez a tükör,és okosan használtad fel 🙂 én csak egy fél szárnyat tudtam megmenteni,nagyon rossz állapotban volt a többi része…a fürdőben kapott helyett az ép darab 🙂
A Diffenbachiád ˝csodálatos˝ példány 😀 az ennyire felkopaszodott növényt meg lehet menteni,ha elvágod a levelek alatt 20cm-re,az egyik ízköznél,vízben kigyörezteted,és elülteted friss földbe 🙂
Nem is tudtam, hogy ez a neve a “salátámnak” 😉 Amúgy mindig is ilyen volt a szára, megmentésre pedig látszólag nincs szüksége – bármit csinálok vagy nem csinálok vele, virul és hajt 🙂
Én (ny. orvos, műkedvelő szobrász, grafikus, építészeti műemlék-védő) nem bántottam volna ezt a két világháború közti első történelmi stílust, az art deco eme m ű t á r g y á t. (Az art deco szó az első világháború miatt Párizsban elmarad Exposition Universelle de l’Art Décorative (IPAR-MŰVÉSZETI VILÁGKIÁLLÍTÁS) nevéből rövidült, amelyre ez a neo-eklektikus (utánzó) stílus készült el, – de nem mutatták be csak később – a maga idejében forradalmi Secession (Bécs) vagy Jugend (Berklin) ízlésre válaszul. Míg a szecesszió természetes és túlburjánzott, akár morbid természeti elemekkel operált, addig az art deco raciomnálisabb, így merevebb, akár grotteszkebb, de még felismerhetően természetes (=pl. növény, állat, ember) elemekkel. Ez az késő-középkori góthikus szárnyasoltár jellegű (becsukaható) tükörasztal, amelyet a színészek akkor is most is elsősorban használtak öltözőikben, a közölt fénykép szerint egészben az ami, nem szárnyaitól megnyesve. Kár, hogy a tétényi Rudnyánszky-kastély országos bútorkiállítása még mindig raktáron tartja a szecesszió utáni bútorokat, így azokat nem tisztelik ma a kereskedelemben és nincsen illő áruk. Ám néhány éve az Üllőiu úti Iparművészeti Múzeum rendezett, igen finom és eredeti bútorokból kiállítást, amely egyúttal kimutatta a konstruktivizmusba-modernizmusba történt szerves átmnenetet is. A nyugati művészettörtének a szocreált is keleti ART-DECÓNAK TARTJA. a MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ UTÁN CSAK AZÉRT HALT EL E STÍLUS, MERT NAGYON DRÁGA VOLT A HÁBORÚ ÁLTAL ELSZEGÉNYEDETT LAKOSSÁGNAK, FARAGOTT BÚTOROKAT, DÍSZES ÉPÜLETEKET csináltatni ÚJ ÁRON. /// A törött síküveg-lapokat a mai ragasztókkal és pontosan szabott üveg-foltokkal igenis meg lehet javíttatni, nem kell – prolilmód eredeties kedve – tkp. megsemmisíteni. Ne tegyünk úgy manapság, mintha nem lenne akár Mo.-on restaurátor képzés a két művészeti egyetemen félszázada.
Köszönöm a részletes tájékoztatást. Mindenesetre nem érzem bűnnek, inkább értékmentésnek azt, ahogy felhasználtam az eredeti állapotában számomra már nem élvezhető bútort. Sem helyem nem volt már neki, sem praktikusnak nem mondtam volna a mi élethelyzetünkben, a törött tükör javításával pedig – őszintén – nem akartam vacakolni. Igazán persze nem tudom, mi az értéke egy ilyen bútornak – a szememben inkább eszmei értéke van. A környékünkön igencsak “tömegcikk”-nek számít, így sosem gondoltam, hogy különleges, értékes, “menteni-való” lenne.
Mi lett az asztal-résszel és a középső táblával?
A bejegyzésben leírtam, és kép is van róla: a tükör középső része a szobába, a két ablak közé került, az alacsony kis komód-rész pedig először az előszobába, de jelenleg a többi, felújításra várakozó bútor között van, a “raktárban”.