Van egy listám.
Valószínűleg nem az utolsó – és persze nem is az első. De most lett végérvényesen elegem. 😛
Elegem van abból, hogy bár másfél éve lakunk a Házban, még mindig káosz van, mert rengeteg mindennek nincs végleges helye, mindez azért, mert a felújítandó bútorok még mindig csak felújítandók…
Elegem van abból, hogy a gyönyörű-szép fürdőnk utómunkálatok és egy kis-szekrény lefestése híján még mindig nem végleges, hogy a hátsó szoba századik alkalommal is átvedlett raktárrá és a szegők még mindig egy csomóban hevernek, pedig a laminált hónapok óta lerakva…
…hogy az első szobában beköltözés óta úgy áll a szürke fal, hogy kellene rá még egy réteg festék, mert foltos ( a festék is megvan, csak hát már nagy pakolás is kellene hozzá), a tervezett három lámpából a mennyezeten pedig kettő még mindig csak vezeték… és a villanyszerelés sem halad…
Elegem van abból, hogy mindig meló vagy rohanás az életünk… 🙁
Szóval van egy listám.
Ami már az elején felborult 😛
Úgy indult ugyanis, hogy Párom melózik a teljes hétvégén. Szerencsére elmarad a leltár, így csak ma dolgozik, rendes munkaidővel, így tud pihenni is a következő hét előtt 😀 Így pedig el tudunk menni Apukája szülinapját köszönteni is, ami jó 😀 … csak általában itt kezdődik a rohanás… (Ha már ott vagyunk, úgyis beugrunk este beszélgetni-társasozni Tesómékhoz, ami sokáig eltart, hazaesünk éjszaka, reggel korán kelünk, mert csak haladni kellene mindenfélével, és hullák leszünk és idegesek, és KÁOSZ. Röviden ennyi, és vége a hétvégének.)
A lista abból indult, hogy úgy néz ki (nézett ki), áprilisban három nyugodt kis időszakom is lesz, amikor csiszolhatok-festhetek-alakíthatok. A mostani hétvége, azaz a mai nap az első. (Nem is tudok aludni, mióta Kedvesem elindult melózni 😉 )
Aztán, lesz ugye a Húsvét. Amikor kirándulni szoktunk, de ki tudja, idén mi lesz, illetve a három napból csak alakul valami nyugi is a ténykedéshez.
Majd lesz egy hétvégével-együtt-5napos szabim, na, akkor belendülhetünk! (Remélem…)
Az első körben összeírt lista 14 elemből áll. Azért nem írom, hogy bútorból, mert vannak olyan megnevezések is, mint “asztal+4 szék (meg a többi szék?)”, “2 éjjeliszekrény” – mert hát párban vannak…
Épp ezért hogy ne kapjak már az elején pánikrohamot, szépen beosztom a tennivalókat.
Mára azaz a hétvégére a fürdőszobai kis szekrény felújítását terveztem csiszolással-festéssel-úgyse-befejezéssel, mert egy piros bútorgombra lesz szükségem, ami még nincs. De ezt leszámítva megvalósítható. Illetve terveimben szerepel (ha már úgyis csiszolok), a Páromtól kapott bárszekrényke előkészítése is. Nála még nem döntöttem el a színt, de az előmunkálatok megtörténhetnek 😉
Ennyi. Persze tapasztalat, hogy a terveknek kb. a fele valósul meg, most pedig az idő is rövidül valamicskét (holnap is dolgozhatok persze, de nem lesz olyan nyugis; délben Anyáékhoz megyünk ebédre – értsd: ki kell mosakodni, fel kell öltözni, el kell menni…).
Tehát ne számítsatok világmegváltásra, de azért remélem, hétfőn pozitív-haladós bejegyzéssel indítok 😉
ui: A kezdőkép csak motiváció, a komód és környéke a kedvenc részem a Házban 😉
ui2: Ha már lúd, legyen kövér alapon (avagy: ha már káosz, csináljuk rendesen!): a csiszolómat, amivel nagy lelkesen munkához fogtam volna, cirka egy órás kereséssel találtam meg, valahol az Őrület és az Idegroham határán (azaz az alsókonyhában, ahol negyedjére is megnéztem) 😛 (De legalább nyugtatóként elmosogattam 😉 )

Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: