A mű elkészült. Három napja. (Na jó, két és fél.) Az alkotó pihen…ne, ha nem kellene a karácsonyra készülődni, hogy legalább akkor pihenhessen. (Majd, az ide-oda menések és zajos karácsonyozások után hazatérve, Picurt elaltatva, kidőlve… 😛 😉 De még ez sem panasz.)

A kis komód történetét itt hagytuk abba:

Ahogy megkötött a faragasztó, és stabil-simává vált a komód teteje, mestertapasszal “összesimítottam” a bútort a farostlemez lappal. Illetve az eredeti, kisebb-nagyobb hibákat is eltüntettem tapasszal, főként a bútor alján. Majd jöhetett az unalomig ismételhető csiszolás-még egy pici tapasz-csiszolás…

Valahogy beragadt nálam a Fiókos színe, és azt kívántam újból elővarázsolni, ezen a bútoron is (anno azt érzésre kevertem ki, így nem volt kis feladat).

Pláne, hogy a komód mást gondolt ki magának.

Nem először járok így… és valahogy mindig a vizes bázisú zománcokkal van baj… A konzolasztal és a tv-s bárszekrény is “nehéz eset” volt.

Első, alapozó rétegben (merthogy elvileg 2in1 a cucc), a fedése inkább röhejes (= gyakorlatilag nulla) volt ebben az esetben is.

A megoldást ebben az esetben is a falfesték, és színe miatt (no meg örök szerelem alapból a festhetőség miatt), a táblafesték jelentette. Már egy rétegben gyönyörűen fedett (semmi meglepetés), és a bútor kezdett elegánssá válni 😉

Na jó, kellettek rétegek.

Az alján lévő lyukat két lépésben tüntettem el. Először alulról egy kisebb farostlemez téglalapot ragasztottunk fel, majd jöhetett a mestertapasz. A hiány nagysága miatt csak több részletben lehetett felkenni a tapaszt, száradási időket várva, különben visszaszedte az anyagot a spakli.

A komód teteje még a mestertapasz miatti csiszolástól körben karcos lett – az első réteg festés után 240-es csiszolópapírral végigszaladtam rajta a nagy csiszolómmal – selymes lett pillanatok alatt 😉 Jöhetett az újabb réteg fekete.

Amint a teteje kifogástalan lett, jöhetett a kedvencem, a szegecselés. Keresztszemes minta alapján. 😉

Persze a lényegi munkát megelőzte a megfelelő minta kiválasztása és a rácsvonalak kimérése-felrajzolása. Időben szinte hosszabb volt az agyalás-előkészítés, mint a kalapálás.

Már elkezdeni is féltem, és végig stresszes volt a meló, hogy el ne rontsam a mintát – javításra (nyom nélkül) nem lett volna lehetőség.

Az előkészületeknek hála gyorsan haladtam, de így is 2 vagy 3, egyenként 3-4 órás alkalomra volt szükség, hogy a “terítő” felkerüljön.

Majd, miután esténként mintát keresgettem – számolgattam – tervezgettem megőrültem, egy délután alatt, Párom lelki támogatásával és néhol segítségével, a fiókokra varázsoltam a mintát. Az elsőre kinézetett! Csak néhány hajszálam őszült bele, mire kiderült, hogy tényleg hajszálpontosan illeszkedik, csak éppen az alsó fióknak kell a kiindulási pontnak lenni…

Gyors előfirkálás, fiókok pozicionálása, és a részeredmény:

Jutott néhány szeg a fiókok melletti “bútortestre” is, de pont ez volt a cél 😉 Csupán 2 helyen nem fért oda a gumikalapács, ezt Párom oldotta meg, “normál” kis kalapácsommal.

Jöhettek az ajtók! Ez már igazi öröm-szegecselés volt! 😉 ♥

A jobb oldali, ami a fiókok alá esik, a virág szárát kapta. A minta szép folytatása érdekében beillesztettem az ajtót, jelölgettem, hova esnek a “tervező vonalak”, bekockáztam, megterveztem a mintát… és még jó, hogy a maximalizmus nem hagyott nyugodni…

…ugyanis minden igyekezet ellenére csak elcsúszott a terv kb. 4 milliméterrel 😛

Még időben módosítottam 🙂

A bal oldali ajtó tényleg felszabadulás volt… nem kellett pontos illeszkedésekre figyelni, és a csodaszép virágminta a befejezést is jelentette.

Ahogy végeztem, beállítottam az ajtókat a helyükre, és (bár tudtam, lesz még meló, festegetés-szerelés) csak néztem. Büszkén. Vigyorogva. 😀

 

A vége-pepecselésről hamarosan…