Ahogy korábban megígértem, kipróbáltam a táblafesték keverését.
Tényleg nem bonyolult.
A hozzávalók:
Műanyag üveg levágott aljába öntöttem saccra 1,5 dl festéket, abba raktam 2 evőkanál fugaport. Ha lehet fokozni, a festék még sűrűbb lett. A felkenés karerősítő, viszont tutira nem csöpög 😀
A táblázásra kiszemelt területet körberagasztottam maszkolószalaggal. A háznál lévő fugapor menta színű, úgyhogy nem lehettem biztos a végeredmény színében.
Egy réteg vízszintesen – gyors száradás (kb. fél óra) – második réteg függőlegesen – gyors száradás, és kész! 😀 Én nem csiszoltam meg, nem akartam porolni, és nem is tűnt szükségesnek.
Már kezdhettem is firkálni 😉
Persze igazi fehér táblakréta kellene (beszerzés alatt), és eredetileg ide a bevásárlólistát szántam, de első körben kell egy kis “örömködés” 😀
Talán látszik a képeken a minimális szín-árnyalatnyi különbség. Nagyjából ugyanennyi a textúra változása is, szóval meg merem kockáztatni, hogy a latex festék simán felkenve is alkalmas a krétázásra (persze kipróbálni azért nem mertem). A fuga kicsit érdesebbé tette, de mivel nálunk az alapanyag (a fal) sem tükörsima, a különbség alig tapintható.
Azért még gondolkozom azon, hogy a gyári fekete táblafestékemmel keretet fessek köré.
De egyenlőre csak élvezem a firkálható-lemosható-firkálható felületet 😉
A recept innen.
Végül pedig Aranyalma kérésére kipróbáltam textilen a latex festéket. Sajnos csak egy, kreatív munkák során elkoszolódott anyagot tudtam “beáldozni”. Hígítás nélkül kentem fel a festéket, így persze nehéz volt 😉 . A villámgyors száradás után a végeredmény: nem reped, kissé persze megkeményedik, de hígítva valószínű nem annyira.
Mehet a firka falra – textilre! 😉
Kipróbálod?
Nagyon jó lett!
A Csigusz néven meg nagyon röhögök 😀
A Spongyabobos Csigusz féle MJAU jut eszembe mindig róla 😀
Köszi 🙂
Csigusz pedig pont onnan kapta a nevét (lásd 2013 júniusában az ‘Édes semmittevés’ c. bejegyzést 😉 )
Az a rész valahogy kimaradt…de pótoltam 😉
Köszi, hogy kipróbáltad! Arra esetleg emlékszel, hogy mennyire szívta magába az anyag? Azért ez a nagy csinnadratta, mert a hálóban lévő fotelünknek a fix részeit szeretném valamilyen úton módon lefesteni, a párnákra meg új huzatot varrni. Ráadásul sötétből szeretnék nyers színt kreálni. Lehet, hogy következő hónapban veszek valami világos latexet, aztán nekiesek, lesz ami lesz. Egyébként az Annie Sloan festékkel lehet textilt is festeni, mármint bútort, csak elég drágácska.
Hát, nem tudom, milyen fotelről van szó pontosan, de nem lenne egyszerűbb újrahúzni? Én félnék, hogy fogni fog nagyobb igénybevételnél az ilyen módon festett anyag. Hogy mennyire szívta magába az anyag? Hát, villámgyorsan megszáradt, és akkor végül is nem fogott, nem kenődött el. Nem figyeltem meg ilyen aprólékosan. (Az Annie Sloan festéknek meg már a nevétől visíthatnékom van 😛 Nem ismerem, de már a csapból is ez folyik, és így már látatlanban idegesít 😀 Na meg ez az “úgy szép, ha csíkos marad, és látszik, hogy kented fel”….hát, én szerintem bármely festékkel képes vagyok erre, ha nagyon akarom 😉 Na, ezt most jól rád zúdítottam, bocsi 🙂 )
Írtam, hogy a háttámla és az ülőrész külön párnából áll, az új rucit kap, a többit akarom festeni. Az AS lényege inkább az, hogy nem kell előtte, közben csiszolni így sok időt spórolsz , kárpitot is lehetv vele festeni. Bútorfestés terén engem nem nagyon izgat, csak a textilmaszatolást próbálnám ki.
Lehet beteges, de én szeretek csiszolni 😀
Amikor Anya házát újítottuk fel akkor le kellett csiszolni 12 db nagyon szép kazettás ajtót tele mindenféle núttal, az ajtófélfáit, kb 150 db korlátelemet (természetesen az sem volt sima) + a lépcsőfokokat, az emeleti szobák lambériáit ( tetőtér beépítés, de szerencsére keresztbe futnak a lécek és nagyon szép, ezért maradt meg), szóval vagy két héten keresztül csak csiszoltunk…a falakról nem is beszélve. Egy ilyen manőver után szerintem a te kedved is elmenne a csiszolástól. Gépet csak a lépcsőnél és a lambériánál tudtunk használni. Ja és csumára vissza kellett csiszolni mindent, mert sötétbarnáról nyers színűre lett minden festve.
Eddig itthon még komolyabb bútorfestést pont ezért még nem vittem végbe, eszembe jut a csiszolás és már nem is akarom átfesteni pl. a tálalót, egyből meggyőzöm magam, hogy jó az úgy ahogy van.
A folyosó plafonjánál én is biztos megunnám (csak a hossza 12 és fél méter), de tériszonnyal megáldva azt nem én fogom csinálni 😀 Bútorfelújításnál pedig türelemre tanít 😉 (Most kezdtem neki egy komódnak. Az elejét csak kézzel lehet csiszolni. Hm. Cuki 😀 )