festettládafia

Legalább látványos

Idei Nagy Szabadságunk a végéhez ért 🙁 Volt ebben az egybefüggő 10 napban minden 😉 Voltunk Esküvőn, cirka 320 kilométerre, háromszor majdnem-eltévedősen, éppen-odaérősen, de nagyon kár lett volna kihagyni. Barátnőm ment férjhez, majdnem pont egy évvel utánam, ami csak annyiból érdekes, hogy napra pontosan egy évvel később született, mint én. Szóval gyanús a Csaj 😉 […] Tovább

Tavaszi szél

…változást hoz. Néha kicsit, néha nagyot. Ma 2 éve, hogy aláírtuk a Ház adásvételi szerződését. ♥ Fura belegondolni, hogy 2 éve háztulajok vagyunk… és van olyan terület a Házban/kertben, ahol ez idő alatt semmi nem változott. (Pont aznap Cipő is itt hagyta a színpadot 🙁 – úgyhogy ma ezt a dalt dúdoltam magamban…) Zokni, a kutyánk […] Tovább

Múltbanéző 1.

Tegnap délután szép idő volt, sütött a nap és nem volt több -5 foknál, így kirándulni mentünk. Régóta terveztem már, hogy lefotózom a nekem tetsző házakat a városban. Aztán persze mindig elmaradt. Meg is lett az eredménye – az egyik, kedvenc kis házikó helyén már egy újnak az alapjai állnak 🙁 Az első sokk után […] Tovább

Ketten Csodaországban

(Ha már úgyis legtöbbször a kastély hirdetődik a bejegyzéseim alatt, gondoltam, teszek rá még egy lapáttal 😉 ) Tavaly májusban Nászútra olyan helyet kerestünk, ahol minden kényelem megtalálható egy helyen, és mivel imádjuk a kastélyokat, abban gondolkodtunk – rengeteg kastélyszállót megnéztem (mivel a turai még nincs lakható állapotban… bár teszem hozzá, nekünk így is épp […] Tovább

KisVillával faljuk az életet

Vannak helyek, épületek, amikbe pillanatok alatt beleszeretek. Akár 150 km távolságból is. Most szerencsém volt, nem csak én zsongtam be 😀 Így az eredmény: Egy vasárnap délelőtt (tegnap) 3 lány és egy sofőr (barátnő Párja), elindult a szíve után. Azaz Lány 1, aki kitalálta-megszervezte (Barátnő), Lány 2, akire meglepetés várt születésnapja alkalmából (Nővérem), és Lány […] Tovább

Kirándulunk - kuckósodunk

Ilyen ez az ősz. A nappalok egyre csak rövidülnek, de szerencsére a Nap még mindent belead. A házban napközben hidegebb van, mint az udvaron. Kutyánk-macskánk napozik a lehullott falevelek között, a rózsáink pedig kitartóan széplenek. Az időjárás tehát szinte kötelezővé teszi a kirándulást. 😀 Mi szeretjük a kis költségvetést (na jó, a benzin nem számít […] Tovább

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!