festettládafia

Újjá-születésnap

(Két nap csúszással.) …avagy Bogár-lista 2. – A Valóság (Az álmodozós első részt itt olvashatjátok.) (Másként: 15+2 pont “új” Bogaram “első” évéből 😉 😀 ) Tavaly november 28-a volt imádott Bogárkám feltámadásának napja, amikor műszakit is kapott a Nagy Felújítás végén. A majd’ 3 éve eltervezett úti-célok közül konkrétan SEMMI nem valósult meg azóta. Persze […] Tovább

Megérkeztünk

A Bogaram felújítása hosszú volt és kissé költséges. Legyen elég annyi, hogy többe került, mint 9 évvel ezelőtt maga az autó… De hát… leírni is hosszabb volt! 😉 – Persze az idő azért nekünk kedvezett – főként egy betegség utáni adó jóváírásaim és a császármetszésre kapott biztosítási összeg tette lehetővé a “feltámadást”… talán erre mondják, […] Tovább

Rögös úton - 3. rész

Ott hagytuk abba, hogy Párom munkája szerencsésen véget ért ♥ Persze, mint ebből a fejezetből nemsoká kiderül, ez erősen az “azt-hitted-mi? 😛 “-kategória, de egyelőre az Alkotó megpihent 😉 Bogárkámat elvontattuk szerelőhöz – aki idős és beteges, no meg körülményesen dolgozik… Bogyi így körülbelül 1 hónapot volt nála. Pláne, mert 2 hetet elszöszmötölt az elektromossággal, amihez […] Tovább

Rögös úton 2/2. rész

…avagy Párom újra bevetésen, és már látszatja is lesz! 😀   …és minden kerékkivételkor, a kocsi alját, szépen, 4 részre osztva. Akna hiányában bevállalta Párom az “aláfekvősmászós technikát”. Majd következett a színre festés előkészítése. Figyelmeztetés! Csak erős idegzetűeknek! Főként azoknak nem ajánlott a továbbolvasás (már ha eddig eljutottak…), akiknek van egy “vitrinben tartott”, csilli-villi Bogara, […] Tovább

Rögös úton - 2/1. rész

(Vendégposzt: Párom mesél, én írok 😉 ) A Bogár kiheggesztése után következett Párom munkája. Így utólag, jobban megnézve már értem Párom félelmeit… basszus… én lehet, bele sem kezdtem volna… Szerencse, hogy Ő felvette lovagi páncélját/szupermen-köpenyét, vett egy mély levegőt (vagy többet), és belevágott. Végülis… rosszabb már nem lehetett a helyzet 😉 Én itt adtam volna […] Tovább

Rögös úton - 1. rész

  Majdnem 2 éve írtam egy Bogár-listát… ami igencsak átalakult. Olyannyira, hogy nem készült el abban az évben Bogyi, és hirtelen más úti-és-egyéb céljaink is akadtak 😉 Nagyjából egy héttel a bejegyzés megjelenése után derült ki, hogy Valaki készül odabent is ♥ De ha már elkezdtük, és azt hittük megvolt Rá a pénz, nem mondtunk le […] Tovább

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!